Volt egyszer egy robot, aki hosszú és veszélyes útra készült. Hallott ez a robot egy csuda hasznos szerkentyűről, amelyet feltalálója műbarátnak nevez. Úgy gondolta, vidámabban telik majd az idő, ha útitársa lesz, még ha csupán gép is, elment tehát a feltalálóhoz, és megkérte, mesélne valamit a műbarátról.
- Szolgálatodra - felelte a feltaláló. (Mint tudjuk, a mesékben mindenki tegeződik, még a sárkányokat sem urazzák, csak a királyokat szólítják felségednek.) Azzal elővett a zsebéből egy marék fémgolyócskát, olyanokat, mint az apró sörét.
- Mi ez? - csodálkozott a robot.
- Mi neved, ó, jövevény, mert a mese megfelelő helyén elfelejtettem megkérdezni? - érdeklődött a feltaláló.
- Automáté a nevem.
- Az nekem túl hosszú, Autominak foglak szólítani.
- Autominak ugyan az Automásokat becézik, de legyen, ahogy kívánod - felelte amaz.
- Nos hát, kedves Automi, ez itt egy marék elektronikus barát. Tudnod kell, hogy szakmám és hivatásom a miniatürizálás. Egyszóval, a nagy és súlyos készülékekből aprókat és hordozhatókat csinálok. Minden ilyen szemecskében egy hallatlanul okos és sokoldalú elektronikus agy lakik. Nem mondom éppen, hogy lángész, mert az túlzás lenne, olyasféle, mint a hazug reklám. Mellesleg most éppen elektronikus lángelmék gyártásán fáradozom, és addig nem is nyugszom, míg olyan kicsiket nem tudok fabrikálni, hogy ezerszám elférjenek a zsebemben; ha majd zsákba öntöm és súlyra árulom őket, mint a sódert, akkor érem csak el kitűzött célomat. No de most nem a távlati terveimről van szó. Egyelőre darabonként árulom a műbarátokat, nem is drágán: akkora briliánst kérek darabjáért, amennyit nyom. Beláthatod, hogy ez igazán szolid ár. Gondold meg: a műbarátot csak a füledbe kell rakni, attól kezdve éjjel-nappal jó tanácsokat sugdos, és ellát mindenféle tájékoztatással. Itt egy darab puha vatta, ezzel dugd be a füledet, hogy a haver ki ne pottyanjon, ha oldalra hajtod a fejed. No, megveszed? Ha egész tucatot vennél, olcsóbban adhatnám...
- Egyelőre egy is elég lesz - mondta Automáté. - De előbb tudni szeretném, mit várhatok tőle tulajdonképpen. Segít, ha nehéz helyzetbe kerülök?
- Hát persze, hiszen arra való! - magyarázta vidáman a feltaláló. Tenyerébe szórt egypár golyócskát, fémesen csillogtak, hiszen ritkafémekből készültek, s így folytatta: - Fizikai értelemben vett segítségre persze nem számíthatsz, de hiszen nem is arról van szó. Buzdító megjegyzések, jó és gyors tanácsok, magvas elemzések; hasznos útmutatások, intések, találó észrevételek, vigasztaló szavak, aranymondások, amelyek visszaadják önnön erődbe vetett hitedet, továbbá mély gondolatok, amelyek minden nehéz, sőt veszedelmes helyzeten átsegítenek: mindez csak egy kis része műbarátaim repertoárjának. Tökéletesen hűségesek és odaadók, állandóan éberek, mert sohasem alusznak, azonkívül hallatlanul tartósak, tetszetős formájúak, és magad is láthatod, milyen könnyen kezelhetőek! No, szóval csak egyet veszel?
- Egyet - felelte Automáté. - És mondd, kérlek, mi lesz, ha netalán ellopják tőlem? Visszajön hozzám? Romlást hoz a tolvajra?
- Sajnos, nem - ismerte be a feltaláló. - Éppoly buzgón és híven szolgálja, mint korábban téged. Ne kívánj túl sokat, Automikám. Ő nem hagy el téged a bajban, ha te el nem hagyod. De hát nem veszítheted el, ha szépen a füledbe rakod, és bedugod egy kis vattával...
- No jó - nyugodott meg Automáté: - És hogyan beszéljek hozzá?
- Egyáltalán nem kell beszélned, a hangtalan suttogást is tökéletesen hallja. Ami a nevét illeti, Enjáminnak hívják. Szólítsd egyszerűen Énikémnek.
- Jól van - mondta Automáté.
Lemérték Énit, a feltaláló kapott érte egy szép briliánst, a robot pedig, örülve, hogy van útitársa, jó barátja, vidáman vágott neki a hosszú útnak.